Kísérlet a szén-dioxid kiemelésére a tengerből az Egyesült Királyságban
A brit kormány által támogatott SeaCURE nevű innovatív projekt megkezdte működését Anglia déli partján, amely a tengerből próbálja eltávolítani a szén-dioxidot. A kis léptékű kísérleti program célja, hogy új technológiák révén harcoljon a klímaváltozás ellen, és széles körben elismert, hogy a legfontosabb feladat a globális felmelegedés fő okai, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A tudományos közösség egyetért abban, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése elengedhetetlen, azonban sok tudós úgy véli, hogy a megoldás része lesz a már kibocsátott gázok megkötése is.
A szén-dioxid megkötésére irányuló projektek általában a kibocsátás forrásból való eltávolítására vagy a levegőből való kiszívására összpontosítanak. A SeaCURE program sajátos érdekessége, hogy a tengerből próbálja meg eltávolítani a klímaváltozást előidéző szén-dioxidot, mivel a vízben nagyobb koncentrációban található, mint a levegőben. A projekt bejáratához a Weymouth Sealife Centre mögé kell menni, ahol egy figyelmeztető táblán olvasható, hogy „Óvatosan: moray angolnák csíphetnek”. Itt található az a cső, amely a köves strand alatt kígyózik, és a La Manche-hoz vezet, miközben tengervizet szív fel, hogy aztán part mentén feldolgozva távolítsa el a szén-dioxidot.
A SeaCURE célja, hogy megvizsgálja, mennyire költséghatékony lehet a vízből történő szén-dioxid eltávolítása a légkör szén-dioxid-szintjének csökkentésére. A projekt során a tengervizet feldolgozzák, hogy eltávolítsák belőle a szén-dioxidot, majd visszapumpálják a tengerbe, ahol újra képes felszívni a CO2-t. A folyamatot a Plymouthi Tengerkutató Laboratórium professzora, Tom Bell mutatta be a látogatóknak. Elmondása szerint a folyamat kezdeteként a tengervizet savasítják, ami elősegíti, hogy a vízben oldott szén-dioxid gáz formájában távozzon a légkörbe.
A professzor viccesen „tengervíz-kibővítőnek” nevezi a nagy rozsdamentes acél tartályt, amely maximális érintkezést biztosít a savas tengervíz és a levegő között. „Amikor kinyitsz egy üdítőt, az habzik, ez a szén-dioxid távozása” – magyarázza Bell. A levegőbe kerülő szén-dioxidot elszívják, majd koncentrálják, hogy később tárolhassák. A csökkentett szén-dioxid tartalmú tengervizet ezután lúgokkal kezelik, hogy semlegesítsék a savat, mielőtt visszapumpálnák a tengerbe. E folyamat révén a víz újra képes lesz felszívni a légkörből a szén-dioxidot.
Bár a jelenlegi kísérleti projekt által eltávolított szén-dioxid mennyisége minimális – évente legfeljebb 100 tonna, ami kevesebb, mint amit egy kereskedelmi repülőgép kibocsát az Atlanti-óceánon való átrepülés során –, a projekt mögött állók úgy vélik, hogy a világ óceánjainak mérete miatt a SeaCURE-nak óriási potenciálja van. A projekt javaslatában a brit kormánynak a SeaCURE azt állította, hogy a technológia potenciálisan évi 14 milliárd tonna CO2 eltávolítására képes, ha a világ tengervizének 1%-át feldolgozzák. Ehhez azonban a teljes szén-dioxid eltávolító folyamatot megújuló energiaforrásokkal kellene működtetni, például napelemes rendszerekkel egy úszó telepítmény keretein belül.
A klímaváltozás megállításához elengedhetetlen a szén-dioxid eltávolítása a légkörből, mutat rá Oliver Geden, aki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület tagja és a szén-dioxid megkötésének szakértője. Az ő véleménye szerint a tengervizből való közvetlen szén-dioxid megkötésének lehetősége egyike a különböző módszereknek, amelyek közül a legjobbat a költségek határozzák meg.
A SeaCURE projekt 3 millió font támogatást kapott a brit kormánytól, és az Egyesült Királyságban 15 hasonló kísérleti projekt között szerepel, amelyek célja a szén-dioxid megkötésére és tárolására szolgáló technológiák fejlesztése. Az energiaügyi miniszter, Kerry McCarthy hangsúlyozza, hogy a légkörből történő üvegházhatást okozó gázok eltávolítása elengedhetetlen a nettó nulla kibocsátás eléréséhez, és hogy az olyan innovatív projektek, mint a SeaCURE, fontos szerepet játszanak a zöld technológiák kialakításában, miközben munkahelyeket teremtenek és növekedést ösztönöznek.
Fontos kérdés azonban, hogy a nagy mennyiségű alacsony szén-dioxid tartalmú víz milyen hatással lesz a tengerre és az ott élő élőlényekre. Weymouth-ban a csőből kis mennyiségben távozik a víz, így valószínűtlen, hogy bármilyen jelentős hatást gyakorolna. Guy Hooper, az Exeteri Egyetem doktori hallgatója a projekt lehetséges hatásait kutatja, és laboratóriumi körülmények között teszteli a tengeri élőlényeket az alacsony szén-dioxid tartalmú víz hatásainak megértése érdekében. Kiemeli, hogy a tengeri organizmusok bizonyos folyamatokhoz szén-dioxidra támaszkodnak, így a fitoplanktonok a fotoszintézishez, míg a kagylók a héjuk felépítéséhez használják azt.
Hooper korai megfigyelései azt mutatják, hogy az alacsony szén-dioxid tartalmú víz mennyiségének drasztikus növelése hatással lehet a környezetre. „Lehetséges, hogy káros hatásai lesznek, de lehetnek módok a mérséklésére, például a hígítással” – mondja. Az ilyen problémák időben való megvitatása kiemelkedően fontos a projekt jövője szempontjából.
Ezeket is érdemes megnézni
A Szárnyas fejvadász 2049 szereposztásának titkai és érdekességei
Madagaszkár 2 szereposztás: Ki kinek adja a hangját?
