Kísérlet a tengeri szén-dioxid eltávolítására az Egyesült Királyságban
A Dél-Anglia partvidékén egy úttörő projekt indult el, amely a tengervízből kívánja eltávolítani a szén-dioxidot. A SeaCURE névre hallgató kísérleti programot az Egyesült Királyság kormánya finanszírozza, részeként azon technológiák keresésének, amelyek segíthetnek a klímaváltozás elleni harcban. A klímakutatók széles körben egyetértenek abban, hogy a legfontosabb feladat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely a globális felmelegedés fő okozója. Ugyanakkor sok tudós úgy véli, hogy a megoldás része kell, hogy legyen a már kibocsátott gázok megfogása is.
A szén-dioxid megkötésére irányuló projektek általában vagy a kibocsátás forrásánál próbálják megfogni a gázokat, vagy a levegőből vonják ki azokat. A SeaCURE projekt érdekessége, hogy azt teszteli, vajon hatékonyabb lenne-e a szén-dioxidot a tengervízből eltávolítani, mivel a vízben magasabb koncentrációban található, mint a levegőben. A projekt bejáratához a Weymouth Sealife Központ mögött kell elhaladni, ahol egy figyelmeztető tábla is látható: „Óvatosan! A moray angolnák harapni tudnak.” Itt található a projekt szívét jelentő cső, amely a köves part alatt kígyózik és bevezeti a tengervizet a szárazföldre.
A SeaCURE célja, hogy kiderítse, a szén-dioxid eltávolítása a vízből költséghatékony módja lehet-e a klímaváltozást okozó gáz mennyiségének csökkentésére. A projekt a tengervizet feldolgozza, eltávolítja belőle a szén-dioxidot, majd visszapumpálja a tengerbe, ahol az ismét felveszi a CO2-t. Az első látogatók között voltunk, és Tom Bell professzor, a Plymouthi Tengeri Laboratórium munkatársa kalauzolt minket. Elmondta, hogy a folyamat azzal kezdődik, hogy a tengervizet savasabbá teszik, ami elősegíti, hogy a vízben feloldott szén-dioxid gáz halmazállapotba kerüljön, és a levegőbe távozzon. „Ez itt a tengervíz sztrippelője” – mondta mosolyogva professzor, amikor egy kanyarhoz érkeztünk. A „sztrippelő” egy nagy rozsdamentes acél tartály, amely maximalizálja az érintkezést a savas tengervíz és a levegő között.
A professzor egy példával is illusztrálta a folyamatot: „Amikor kinyitsz egy üdítőt, az habzik, ez a szén-dioxid távozása.” A SeaCURE módszere hasonló, hiszen a tengervizet nagy felületen eloszlatják, lehetővé téve a CO2 gyors távozását. A felszabadult szén-dioxidot elszívják, majd koncentrálják, hogy tárolni tudják. A savasodott vízhez alkáli anyagot adnak, hogy semlegesítsék a savat, majd visszapumpálják a tengerbe, ahol az újra felveszi a CO2-t.
Jelenleg a projekt által eltávolított szén-dioxid mennyisége minimális, évente legfeljebb 100 tonnára rúg, ami kevesebb, mint amennyit egy kereskedelmi repülőgép kibocsát az Atlanti-óceán átszelése során. Azonban a SeaCURE mögött álló csapat úgy véli, hogy a világ óceánjainak mérete miatt a projektnek hatalmas potenciálja van. A projekt előrejelzése szerint, ha a világ óceánjainak 1%-át feldolgoznák, évente akár 14 milliárd tonna CO2-t is el lehetne távolítani. Ehhez azonban megújuló energiaforrásokkal kellene működtetni a folyamatot, például lebegő napelemek segítségével a tengeren.
Dr. Oliver Geden, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület szakértője hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid eltávolítása elengedhetetlen a nettó zéró kibocsátás eléréséhez, amely szükséges a további felmelegedés megállításához. A SeaCURE projekt 3 millió fontnyi támogatást kapott a kormánytól, és az Egyesült Királyságban 15 hasonló kísérleti projekt egyikeként valósítják meg a szén-dioxid megkötésére és tárolására irányuló technológiák fejlesztését.
A projekt környezeti hatásait is vizsgálják, mivel felmerül a kérdés, hogy a sok alacsony szén-dioxid tartalmú víz milyen hatással lenne a tengeri élővilágra. Weymouthban a víz annyira kis mennyiségben távozik a csövön, hogy valószínűleg nem okoz jelentős hatást. Guy Hooper, az Exeteri Egyetem PhD-hallgatója a laboratóriumban vizsgálja a projekt lehetséges hatásait a tengeri élőlényekre. Kiemeli, hogy a tengeri organizmusoknak szükségük van a szén-dioxidra bizonyos folyamatokhoz, így például a fitoplankton fotoszintézishez használja azt, míg a kagylók a héjuk felépítéséhez. Az elsődleges megfigyelések szerint a nagymértékben megnövelt alacsony szén-dioxid tartalmú víz hatással lehet a környezetre, de Hooper hangsúlyozza, hogy a hatások mérséklésére lehetnek módszerek, például a víz előhígítása. Fontos, hogy ezeket a szempontokat már a korai szakaszban figyelembe vegyék a projekt során.
Ezeket is érdemes megnézni
Miért érdemes a Barber World-öt választani Budapesten?
Katasztrófák ösztönzik a befektetéseket ár- és tűzkockázati technológiákba
